Nem is olyan régen jelent meg a zenekar bemutatkozó lemeze, a Fejjel Lefelé, melyről magam is írtam a blogon. Másfél évvel később azonban itt a folytatás, amely tíz vadonatúj dalt foglal magába (és egy introt). A Fejjel Lefelé nagyon kedvemre való volt, de sikerül-e megütnie a csajoknak az előző lemez színvonalát? Köztudottan a puding próbája az evés! Lássuk!
A Jobb, ha hozzászoksz, október 14-én látta meg a napvilágot, melyet az előrendelés során, különböző csomagokban is be lehetett újítani, olyan extrákkal, mint poszter, póló, műanyag korsó és egyebek. Az album külleme kellemes, igényes, mindenféle cicomát mellőz. Nincs más dolgunk, mint elindítani a lemezt.
A „Hajnal", ami egy introt takar, számomra meglepően semmilyen. Én szeretem a jó introkat, de ez tipikusan az a fajta, amit egyszer meghallgatsz, és azt mondod: „Oké, van ilyen is rajta.” Többször pedig úgysem hallgatod meg. Azonban koncerteken még működhet a „Hajnal", de lemezindítóként túlságosan ötlettelen. A következő dal az „Amikor a kettő-négy” már sokkal jobban hangzik. Ehhez készült videoklip is, nem véletlen. A dal tökös (ha lehet ilyet mondani egy csajbanda slágerére), pörgős, és egyszerű, mint a faék! Szeretek zenélni, ez az életem. Pont.
Ami viszont egyből feltűnik a hallgatónak, az, az új hangzás. Bizony, a Fejjel Lefelé punk-rockos dallamai valahogy szertefoszlottak, helyettük valami keményebb, dübörgősebb maszterelést kapunk. Hogy ez jó-e vagy sem, ezt mindenki döntse el maga. Ha engem kérdeztek, szerintem kicsit sok van Brigi gitárjából, és néhol túl kevés Dodo basszusából. Vannak olyan pillanatai a lemeznek, amikor szinte semmit sem hallani a bőgőből, mondom ezt úgy, hogy egy Sennheiser fülessel hallgattam a lemezt, és az EQ-t sem állítottam el. Klo dobját viszont jól belőtték. Az album csúcspontja az „Egy kicsit rázós”. Élőben sajnos még nem volt szerencsém hallani, elég jó party kellék lehet. Az energikus refrén mindent visz, gyakorlatilag saját magát énekelteti. Valószínűleg ez lesz az a nóta, amit még tíz év múlva is gyakran játszanak a koncerteken.
Kiemelendő még a „Hozzád hasonló”, amiben Dodo, Siklósi Örssel (AWS) duettezik. Ebből könnyen rá lehet jönni, hogy egy romantikus témáról van szó. Az előző lemezen is volt egy duett, bár kicsit másabb stílussal, és az nagyon jól sült el. Ez nem különbben. A dalszöveget telibe trafálták, és ha készült volna belőle egy akusztikus verzió is, akkor már tuti rákaptak volna a kereskedelmi rádiók. A „SZABADSÁG nagybetűkkel” az egyetlen olyan szerzemény, ami a kezdeteket idézi. Ha nem tudnám, akkor azt hinném, hogy ez a Fejjel Lefelé-n van rajta. Jó kis punkos, nyári dal, amit mindenki szívesen énekel a fesztiválok alatt. Az eddig említett számok, mind vidámak, illetve pozitív üzenettel rendelkeznek, de van az albumnak egy sötétebb oldala is! A „Holnaptól”, az „Ez a szerelem” és a „Hatodik emelet” nem túl vidám dalok. Ezek mind a szerelemmel, pontosabban annak árnyoldalával foglalkoznak, de valahogy nem olyan stílusban, mint például a „Szívparancsolat” vagy a „Lélekevő” az előző lemezről. Azok sem vidám slágerek, de valahogy nem ilyen komorak. Tíz dalból, három elég depresszív (ez pedig az album közel harmadát teszi ki), ami kicsit megbillenti az egyensúlyt. Félreértés ne essék, nem rosszak a dalok, csak egy ilyen bulizós, vidám, party zenekar esetében nem számítottam ilyesmire.
Az előző album gyengéjén viszont nem, hogy javítottak volna, inkább egy, az egyben visszaléptek tőle! Gondolok itt a gitárszólókra, illetve jelen esetben azok hiányára. Egy jó szóló sokat dobhat egy dalon, és még az sem feltétlen baj, ha nem technikás, csak energikus legyen. Az első lemezen lévő szólók sem voltak túl acélosak, de legalább voltak, és egy kis pluszt adtak a daloknak. Itt viszont egy deka gitárszólót nem kapunk, ami egy kihagyott ziccer! Kár érte…
Summa: Az Amikor a kettő-négy egy jól sikerült lemez lett. A zenekar stílusa kicsit megváltozott. Kicsit dübörgősebb, kicsit komorabb, és talán kicsit érettebb is az előzőnél. Hogy melyik lemez jobb, az első vagy a második, azt nehéz megmondani. Mindkettő kicsit más, így a válasz egyénenként függ! Aki a könnyedebb, punkosabb témákat szereti inkább, annak a Fejjel Lefelé lesz a favorit, aki egy kicsit metálosabb alkat, az, az Amikor a kettő-négyet fogja jobban kedvelni. Zárásként csak annyit: A Dorothyval most már tényleg számolnia kell a fesztiválszervezőknek, és a hazai rockereknek, úgyhogy nevükhöz a plakátokon „jobb, ha hozzászoksz!”
Ha tetszett a cikk, vagy megtolnád a zenekar szekerét, akkor dobj egy lájkot, vagy oszd meg a bejegyzést, de „Ne mondd el senkinek!” ;)
Amennyiben tetszik, amit itt látsz, akkor less bele a Youtube csatornámba is!
A cikkeim, és videóim pedig már itt is elérhetőek: InterYou.hu
A csajok facebook oldala: Dorothy Zenekar
Tagok:
Dodo - ének/basszusgitár
Brigi - gitár/vokál
Klo - dobok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése