Remake: Egy korábban készült film, vagy egyéb művészi alkotás újragondolt változata. Ezzel nem is lenne semmi gond, hisz bizonyos művek, - legyenek akár filmek vagy sorozatok - igénylik ezt a fajta megvalósítást. A probléma akkor kezdődik, amikor önös érdekből dolgoznak fel egy művet (pénz, pénz pénz...) és nem pedig azért, mert a cselekményt más szemszögből, vagy más hangnemben szeretnék szemléltetni. Természetesen előfordul olyan is, hogy a feldolgozás jobban sikerül, mint az eredeti, de ehhez rendkívüli ambíció, és nem kevés tehetség szükséges. Az elmúlt évtizedekben voltak nagyon jó, és katasztrofális feldolgozások is, én pedig készítettem egy összeállítást néhány olyan filmről, amikről nem is biztosan tudtad, hogy remake!
Brewster Milliói – vagy új címén: Szórd a Pénzt és Fuss! – Brewster’s Millions (1985)
Az 1985-ben megjelent, Richard Pryor és John Candy főszereplésével készült vígjáték, sokak kedvencének számított a maga idejében. A filmben Brewster (Pryor) örököl 300 millió dollárt, amit csak akkor kaphat meg, ha egy hónap alatt elkölt harmincat. Igen ám, de erről senkinek sem beszélhet, és a határidő lejártával nem rendelkezhet semmilyen vagyonnal! A film alapja, még csak nem is eredeti ugyanis a történetet George Barr McCutcheon írta, majd jelentette meg könyv formájában 1902-ben. A könyv első adaptációja 1906-ban debütált A New Amsterdam Theatre színházban. A könyvből aztán majdnem egy tucat feldolgozás készült, természetesen a koroknak és helyszíneknek megfelelő mértékű vagyonnal és valutával. Készült ebből angol, amerikai, és még indiai is! A sok filmes feldolgozásból kettő lett igazán sikeres: a ’85-ös és az ugyan ezen a címen megjelent ’45-ös verzió. Amennyiben úgy gondolnátok, hogy Brewster már ennyi feldolgozás alatt minden fillért elköltött, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket, ugyanis már nagyban készül az újabb feldolgozás…
Oscar – (1991)
A Stallone nevével fémjelzett vígjáték, melyet az itthoni kereskedelmi csatornák nagy szeretettel adnak le évente többször is, szintén nem eredeti. A film alapjául szolgáló játékfilm, 1967-ben jelent meg Franciaországban, Louis de Funès főszereplésével, és sokan máig ezt tartják Funès legjobb legjobb filmjének. Habár a hollywoodi verzió sokban átvariálta az eredetit, az ékszerek és a táskák kavarodása megmaradt a film középpontjában. Továbbá, míg a francia sikeres, addig az amerikai hatalmas bukta volt anyagilag. Valószínűleg Stallonét jobb szerették volna, valami megszokottabb sablonlövöldében látni. Ez van, ha az embert beskatulyázzák… A bukás ellenére, az amerikai feldolgozás nagyon jól sikerült! Ha minden remake ilyen színvonalat hozna, akkor talán Hollywoodot sem utálnák ennyien.
Szemtől Szembe – Heat (1995)
A ma már klasszikusnak számító filmet, remélhetőleg nem kell sok mindenkinek bemutatni. Al Pacino és Robert DeNiro fogócskája, mesterien tálalva. A filmet Michael Mann írta és rendezte, de nem első alkalommal, ugyanis egyszer már megtette ezt. Az 1989-es L.A. Takedown című tévéfilmet már egyszer ledirigálta, mely a Heat eredetije. Nyilván nem érte el azt a minőséget, mint a ’95-ös mozi, hisz, a keret jóval szűkösebb volt, és hasonló minőségű színészgárda sem állt rendelkezésére.
Tolvajtempó - Gone in 60 Seconds (2000)
Nicolas Cage kocsikat köt el, hogy megmentse öccsét a maffiavezértől. Ennyi. Egy mondatban össze lehet foglalni a sztorit, bár felesleges is lenne tovább ragozni, gondolom mindenki látta ezerszer, hisz a kereskedelmi csatornák ezt a filmet is szeretik műsorra tűzni. Az eredeti és az ezredfordulós változat között, akadnak bőven eltérések, hisz már a szereplők neve sem egyezik. Itt is van maffia, de nem kell megmenteni senkit, a kocsikat csak az üzlet miatt lopják el. A ’74-es film szépen termelt a kasszáknál, ugyanis 150 000 dolláros költségvetésből 40 millió dollárt hozott a konyhára! Igaz, nem a bődületes színészi alakítások, vagy a csavaros történet miatt váltottak rá ennyien jegyet, hanem az autós üldözések miatt. Itt a film utolsó kb harmincöt perce egyetlen nagy autós üldözés. A forgatáson 93 autót törtek ripityára a film kedvéért. Ha másért nem is ezért biztosan megérte jegyet váltani rá!
Tripla vagy Semmi – Ocean’s Eleven (2001)
Bizony, bizony. Ha azt hitted, hogy a kaszinórablás nem volt menő Pitt és Clooney előtt, akkor tévedsz! Az eredeti film 1960-ban jelent meg és már akkor is patinás színészgárdával hozták tető alá: Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. Az alapkoncepció egy kissé eltér, ahogy az lenni szokott. Itt Ocean (Sinatra) nem egy börtönből szabadult gazfickó, hanem "csak" egy egyszerű gazfickó. Ő és Harmon (Martin) felkeresik a világháborúban együtt szolgált bajtársait, a nyolcvankettes légideszantosokat, egy utolsó nagy dobásra. Az eredetiben nem három, hanem öt kaszinót akarnak kirabolni egyetlen éjszaka alatt. Érdemes meglesni a filmet, hiszen annak a kornak a királyai láthatóan nagyon élvezték a forgatást, továbbá nagyon retro látni Las Vegast több, mint fél évszázaddal ezelőtt!
A Tégla - The Departed (2006)
Ez a film is lassacskán eléri a klasszikus státuszt, mely a gengszterfilmek egyik alapművévé nőtte ki magát. Martin Scorsese mindig is értett a bűnügyi filmekhez, azonban most Hongkongból vette az alapanyagot. Az eredeti filmet 2002-ben mutatták be Szigorúan Piszkos Ügyek címmel, és hatalmas kasszasiker lett, melyet még két folytatás követett. Emellett a kritikusok is szerették, ezt bizonyítja, hogy 2010-ben az Empire magazin a 30. helyre sorolta a világ 100 legjobb filmjének listáján!
Hajsza a Föld Alatt - The Taking of Pelham 1, 2, 3 (2009)
Ezt a filmet talán kevesebb ismerik, mint az eddigieket, pedig igazi kis gyöngyszem. A 2009-es verzióban Denzel Washington és John Travolta tartja izgalomban a nézőt, míg az eredetiben Walter Matthau és Robert Shaw (Cápa, Oroszországból Szeretettel) parádézik. Az ötlet itt sem saját kútfőből eredt, ugyanis a film alapja John Godey azonos című regénye. Az eredeti mű másik érdekessége, hogy Tarantino ebből a filmből emelte át, a ma már kult státusznak örvendő Kutyaszorítóban-ban lévő fedőneveket (Mr. Blue, Mr. Grey, Mr. Brown, Mr. Green).
Titánok Harca – Clash of the Titans (2010)
Kritikai szempontból finoman szólva sem estek hanyatt a szaklapok, és filmes portálok a remake láttán. Egy mitológiába oltott látvány mozi, a nullához közelítő eredetiséggel. Igazából a ’81-es eredeti verzió sem váltotta meg a világot, így húsz évvel később, amire teljesen elavultnak nem számított a látványa, már a kutya sem emlékezett rá. Kivéve persze a pénzéhes producereket, akik újra meg akarták fejni azt a bizonyos tehenet. És egy folytatással még egyszer…
Az Utazó – The Tourist (2011)
Depp és Jolie közös kalandja igencsak csúnya véget ért, mind a kritikusok, mind a nézők körében. Hogy teljesen őszinte legyek, azt sem értem, hogy egyáltalán miért kellett egy olyan filmet újraforgatni, ami se nem túl régi, se nem túl sikeres. Az eredeti film, az Anthony Zimmer 2005-ben jelent meg Franciaországban és ott sem voltak odáig érte. Ami itt a lényeg, hogy a film anyagilag is bukta volt, pedig Sophie Marceau volt a húzónév! A feldolgozás mentségére legyen mondva, ő legalább anyagilag sikeres volt (ha már más módon nem is), igaz csak a két színész miatt…
Az Utolsó Emberig – Last Man Standing (1996)
Egy remake, amit szándékosan hagytam a lista végére. Ez a film nem mást dolgoz fel, mint Sergio Leone: Egy Maréknyi Dollárért című remekművét. A film története gyakorlatilag ugyan az, csak a vadnyugati stílus helyett, a harmincas évek gengsztervilágát mutatja be egy mexikói határ menti porfészekben. A Névtelen Embernek itt már neve is van (John Smith), akit Bruce Willis játszik, a karrierje csúcsán. Jól hozza a faarcú magányos farkast, akárcsak Eastwood. A film, mint feldolgozás, abszolút megállja a helyét, én bátran ajánlom mindenkiken, aki szereti a régi vágású akciófilmeket. Ennek ellenére a remake nem lett túl sikeres, sőt a kasszáknál szépen el is vérzett, mint az a sok rosszfiú, akik a filmben feltűnnek.
+1
Egy Maréknyi Dollárért - A Fistful of Dollars (1964)
Így már gondolom érthető, hogy miért Az Utolsó Emberig maradt a végére. Az Egy Maréknyi Dollárért, mely megteremtette a spagetti westernt, Kuroszava Akira: A Testőr című, 1961-es szamuráj filmjének a feldolgozása. A cselekmény nagyjából megegyezik az Eastwood és a Willis féle verzió történetével, csak itt nem a revolverek dördülnek, hanem a szamuráj kardok tesznek rendet. A végső fordulatot megadva a cikknek elárulom, hogy A Testőr, habár nem remake, nem is saját ötletből született. A film Dashiell Hammett 1929-ben megjelent Véres Aratás című könyvének első feldolgozása. A könyv leginkább a ’96-os Willis féle verzióhoz hasonlít leginkább. Az eredeti történetben egy detektív érkezik Personville-be, egy új ügy miatt. A történetet egyes szám első személyben meséli el a főhős, noir hangulatot adva ezzel a regénynek, ami akkoriban teljesen újszerű stílusnak számított. A könyvben leírt töménytelen erőszak, és a rosszfiúk életmódja pedig csak tovább tetézte a könyv minőségét. Habár jómagam nem olvastam a regény, mégis igen figyelemreméltó alkotás az, amit ennyi stílusban, és ennyi alkalommal dolgoztak fel! Végezetül, kedves Olvasó: még véletlen se gondold, hogy csak ez a három feldolgozása létezik ennek a történetnek! Hollywood, én így szeretlek…
Ha tetszett a cikk, esetleg szeretnél még kevésbé ismert filmekről (is) olvasni, lájkold a bejegyzést, vagy oszd meg Te is, esetleg kövess facebookon, de „Ne mondd el senkinek!” ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése